Kaviczky logo

Hatékonyan ápol, természetesen kényeztet.

Kövessen minket!

  →     →   Hogyan akadályozzuk meg a bőr öregedését?
h

Hogyan akadályozzuk meg a bőr öregedését?

Ismerd meg velünk a bőröd működését, hogy fiatalon tudd tartani. Egy kis biológiaóra, hogy a biológiai órádat át tudd állítani.  Persze, csak természetesen!

Azt gondolnánk, az öregedés első jelei a szem környékén megjelenő apró szarkalábak, majd a mélyebb ráncok a száj és a homlok környékén és a megereszkedett bőr a nyaknál. Van egy rossz hírünk: az öregedés a bőr felszíne alatt kezdődik. Ott, ahol nem látod.

 

A kor előrehaladtával a bőr minden rétege kimerül és szabálytalanná válik a külső felhámtól kezdve a támasztó izmokon át a legmélyebben húzódó zsírszövetekig. Majd ez a kimerültség jelenik meg az arcon, a nyakon, dekoltázson. Ezért fontos már idejekorán elkezdeni a bőr mélyebb rétegeinek a táplálását, sejtszinten lelassítani az öregedést.

 

Ahhoz, hogy megértsük a bőrünkben lejátszódó folyamatokat, érdemes egy kicsit megismeri a felépítését. Bőrünk - nagyon leegyszerűsítve - három részre osztható. A hámréteg vagy epidermis a külső réteg. Alatta helyezkedik el az irha, az alatt pedig az úgynevezett bőralja, amely zsírszövetekből és kötőszövetekből áll. Minden szinten érdekes folyamatok játszódnak le, bőrünk gyakorlatilag állandó változásban van. Például a hámréteg állandóan megújul, a zsírszövetekben pedig kialakulhat a cellulitisz. Mi most koncentráljuk az irhára!

Az irha a bőr legnagyobb részét teszi ki, egy átlagos felnőtt esetében 3-4 kiló a súlya. Rengeteg feladatot ellát: mechanikai védelmet nyújt, szabályozza a só-vízháztartást és ellátja a bőr támasztását, strukturálását. Gazdag érhálózat szövi át, tartalmaz élő sejteket, nyirokereket, kollagént és elasztint. A kollagén tartást és szilárdságot ad a bőrnek, az elasztin pedig – ahogyan a neve is sugallja – elasztikusságot, rugalmasságot, mondhatni, a bőr rugója. E két rendkívül fontos anyag termeléséért a fibroblasztok a felelősek. Sajnos, a fibroblasztok száma is csökken az idő múlásával és működésük is lassul, így kevesen kollagént és elasztint termelnek. Ezért ereszkedik meg a bőr, és veszít rugalmasságából.

 

Most, hogy kicsit megismerted a bőröd felépítését, láthatod, hogy sokat tehetsz a fiatalság megőrzéséért, ha ezeket a parányi fibroblasztokat támogatod és óvod. Fokozottabb működésre serkentheted őket olyan természetes anyagokkal, mint a rozmaring, a zab, az árpa, a szőlőmagolaj és a méz. Iktasd be az étrendedbe ezeket az anyagokat és keress olyan természetes kozmetikumokat, amelyek tartalmazzák ezen anyagokat.

 

Tipp! A Kaviczky Classic Szérum termékei kifejezetten a bőr mélyebb rétegeinek táplálását segítik értékes gabonákkal és szőlőmagolajjal! A hatást csak fokozza a hévízi gyógyvíz ereje.

 

Segítheted a fibroblasztok működését különböző kozmetikai kezelésekkel is. Erről érdemes kikérni kozmetikus tanácsát, hogy melyik eljárás a legjobb a számodra.

Nem elegendő azonban csak működésre bírni a sejteket, meg is kell védeni őket. Például a káros napsugaraktól. Ezért érdemes rendszeresen napvédő krémet használni, legyen szó akár téli síelésről, tavaszi sétáról vagy nyári napozásról. A napvédőkkel jelentősen csökkenthetjük az öregedési folyamatokat. A környezeti ártalmaktól pedig antioxidánsokkal, E- és a C-vitaminnal védhetjük meg a bőrépítésben résztvevő sejteket. Törekedj arra - legyen szó akár vitaminokról, akár bőrápoló kozmetikumokról -, hogy természetes anyagokat használj, kerüld a mesterséges vagy szintetikus termékeket.

 

És plusz egy tanács: Hidratálj! Hidratálj! Hidratálj! Az irharéteghez használj mélyhidratálót, de közben ne feledkezz meg a felhámról se. A szomjas, száraz bőr élettelen, érdes tapintású, míg a megfelelően hidratált bőr már messziről ragyog, és selymes, puha a tapintása, akár a babapopsi.